poszttraumásemlékbetörés

az egy szar ügy. Meg vagyok róla győződve, hogy egy nagyon banális és enyhe esetről van szó esetemben. Amennyire banális és egyszerű az az eset, hogy a másik szülő elveszi egyiktől a gyerekét, aztán addig beszél neki, hogy az egyiket, aki jellemzően addig az idő nagy részében vele volt, és ellátta és szerette, látni sem akarja, de minimum a másikat preferálja.
A rendőrrel kapcsolatban jött ki, azzal a rendőrrel, aki ugyanúgy, ugyanolyan kioktatóan, megalázó hangnemben beszélt velem, mint a lányom apja szokott. Aki miatt a "volt férjem" kifejezés nem jön a billentyűzetemre. A számra sem, a gyomromba sajnos igen, az belefájdul, ha rágondolok, meg összevissza elkezdek hasmenni.
A hányados kérdezett valamit a vizsgálat során (meggyőződésem egyébként, hogy az ő ötlete volt a "kiskorú veszélyeztetése" kategória), és olyan volt már a kérdés is, hogy mindenki felszisszent és én megpróbáltam Nagyon Higgadt Választ adni, és egyszercsak elpattant és üvölteni kezdtem vele, mire ő megkérdezte Nagyon Higgadtan és Gonoszul, hogy "miért kiabál? Én sem kiabálok Önnel." És tovább folytatta az alázást, szcientológus nyugalommal, egészen addig, amíg Gy. ki nem küldte nagyon nyomatékosan.

miután kiment, a másik, a szobában vesztegelő rendőrhöz fordult, aki szintén kiakadt az említett rendőrhányados-féle kérdésfeltevéstől.
"Hallja, ne engedje, hogy ez a barom legközelebb magukkal jöjjön!"
"Ő a felettesünk."

ó bassza meg, sírok.

("ne haragudjon, hogy ide kellett jönniük", mondom annak, akinek felettese van, "én nagyonnagyon szarul érzem magam, amiért ezt a kiskecskét itt helyeztem el, egy pokrócon, mert amúgy megfagyna, de vettem a bátorságot, hogy a saját portámon, a saját állataim sorsa felől döntsek.")     

"higgye el, nekünk itt az a célunk, hogy lehetőleg minden gyerek a saját családjában nőjön fel..." - mondja az egyébként szimpatikus családgondozó. Állatgondozó. Az meg én vagyok.

Nekem az a bajom, hogy ez (ti.  a gyerekek családon belüli vagy kívüli elhelyezése) velem kapcsolatban egyáltalán felmerült bennük. Egyébként elhiszem. Csak nem tudom, miért gondolják, hogy ennek a két kisfiúnak, akik életük egyetlen percét sem töltötték a családunkon kívül (és ez egészen konkrétan értendő), és akik stabilan kötődnek és akikhez stabilan kötődünk, miért lenne jobb máshol.
Mivel a családgondozó ült az A/4-es fölött és gondolkozott, hogy mit írjon, mit kellene tenni velünk kapcsolatban, ha már kiskorú veszélyeztetése miatt intézkedik a rendőrség, felsoroltam egy párat.
 - derítse ki, hogy mi a menete a használatbavételi kérvényezésnek már fennálló épület esetén, mert a  rendőrök fenyegettek, hogy az egész funér-tákolmányt lebontatják (egyébként téglából van, mindenütt. Az előteret beburkoltuk, a szigetelő gyapotot fedi a...ja nem is funér, hanem osb lap. Nem baj, nem kell tudni - de akkor kell tudni kérdezni.)
 - ha egy mód van rá, szerezzen segítséget, hogy a lelakott kanapénkat ki tudjam tenni a lakásból
 - gondolja át, hogyan lehet egy lakást két kicsi gyerek mellett kifesteni, úgy, hogy mind a kettő otthon van és az egyik még szopik
 - szerezzen segítséget a fürdőszoba befejezéséhez, mert nem fér bele sem az időbe, se a pénzügyeinkbe (betonozás kellene a fürdőkád mellett, meg a kád oldalát ytongtéglákkal felfalazni. Még két polc és egy kicsi kézmosó, hogy a kicsiket ne kelljen a kád fölé lógatva kézmosatni. Funkcionálisan tehát minden OK, finomítás kellene.)
 - ha esetleg egyedül maradok, mert  Gy.-nek a töke tele lesz a volt férjem ármánykodásából és vádaskodásából, akkor az állatok mellé is, mert egyedül bírhatatlan
 - a lépcsőnket meg gyerekbiztossá tesszük, dacára annak, hogy ezek az én okos, szép kölykeim sosem esnek le róla, és nem is mennek fel rá csak úgy, egyedül.

Mi is volt még, ami veszélyezteti az én kicsi pockaimat? A rendetlenség az udvaron? OK, holnap hozok fotót, hogy hogy élünk mi. 

nincs itt semmi látnivaló

mást is szoktak basztatni.

Gy. szerint milyen klassz lenne, ha más nyelven, más országban írnám.
Meglehet, keresem.
ott, ahol nem pofáznak bele a legbensőbb magánügyeidbe, úgyismint lakhatás, életvitel, életritmus, életfilozófia, gyerekek, párkapcsolat, szülés-születés, meghalás. Nagyon extra lenne, mi?
Nekem, vagyis egyelőre még nekünk, nagyonnagyon belepofáznak. Kéretlenül állít be mindenki, kéretlenül véleményez, minősít, állít hülyeségeket, egészen primér ostobaságokat is.

Kik, mit?

Egészen pontosan az történt, hogy a legnagyobbik gyerekem apja rámhívta a rendőrséget, hogy egy háromkilós, az ügy történtekor még csak két és fél kilós kiskecske bent aluszik a szobában, és nem hagyja aludni az ő édeskicsi szemefénye lányát. A probléma megoldására öt rendőr sem találtatott alkalmasnak, mi pedig egészen egyszerűen oldottuk meg a helyzetet: H., a lányom följött az emeletre aludni. Több, mint két órán keresztül voltak nálunk, az éjszaka kellős közepén, halálra rémítve a kisfiaimat. Az nem veszélyeztetés?

Én ellenben stigmatizálva vagyok mint hanyaganya. Három, azaz 3 kiskorú veszélyeztetése miatt indult el a gépezet.
mondjam konkrétan? Három kiskorút veszéleyztetek én, aki az anyjuk vagyok. Szerintük.  
Otthonszülő önfenntartó újzöld énemnek meg sem kottyanna ez az ügy, de annak, aki rendszeresen fizet adót, nem lépi át a sebességkorlátokat és általában véve inkább szeretne valami barátságos éghajlatú svédországot maga köré, mint ezt a szeretem-nemszeretem komám-nemkomám  balkánt, nem esik jól. Sőt, rosszul vagyok tőle. Egészen pontosan attól a tudattól, hogy akáhová megyek és akármit teszek, és akármit tesznek a gyerekeim, a felügyelő szerv, mert ebben az országban a felnőtt embereket felügyelni kell, meg tanácsot adni (tanácsot kérni hagyni? Nem, nem.), rögtön előszedi az aktából a megfelelő helyről, hogy ez a nő már egyszer veszélyeztette a gyerekeit. Február 28-a óta görcsöl és megy  hasam, enni sem tudok rendesen (én, a jól főző, jó étvágyú). Minden második gondolatom akörül forog, hogy elveszik a gyerekeimet és /vagy anyaotthonba rezerválnak, miközben itt vagyok otthon a kertben és itt van a munkahelyem is.

Hogy még érthetőbb legyen: van egy tök jól, azaz a hagyományostól homlokegyenest eltérően működő család, ahol gyerekek-apa-anya együtt tölti az ideje nagy részét, nem azért mert henye milliomosok, hanem mert itthon van a munkahelyük. Mert úgy alakítottak mindent, hogy ne kényszerüljenek vállalhatatlan kompromisszumokba. Ahol a munkamegosztás kizárólag annak mentén dől el, ki mit szeret csinálni és fizikailag mit bír. Ahol sértődés nélkül lehet bírálni a másikat, ahol azért vannak együtt az emberek, mert szeretik egymást.

 Ide jön minden második hétvégén a kislányom, a 10 és fél éves,akinek az apukája merőben másképp gondolta, mint én. Szép, rövid válóper lett a házasságunkból, mert nem voltak közös vagyontárgyaink, illetve ami volt, azt otthagytam.
Lett még egy szép, hosszú gyermekelhelyezési per, amit én indítottam, mert az apuka magánál tartotta a kislányát, illetve megvádolta Gy.-t, hogy bántalmazza. (persze nem, sosem voltak még kettesben, meg nálunk nem szokás bántalmazni.)
Az lett a vége, hogy...