holnap lesz

egy éve, hogy felfüggesztették a lányommal való kapcsolattartásomat. Az ügyet lezárták, bűncselekmény hiányában, de ezt, márminthogy nem veszélyeztetek kiskorút, ca. 10 beadvány után tolták a képembe, 'nesze paraszt, ne aggóggyál' - stílusban. Ja, az előzmények: pár nappal a születésnapom előtt jött egy meglepi, hogy mostantól gyanúsított vagyok, itt és ekkor jelenjek meg, ha meg nem, hát elővezettetnek. Sikerült kiokoskodniuk egy ilyen klassz dolgot az eset után kilenc hónappal - de ezalatt sajnos még egy csokilopást se tudtak előrángatni ellenem, megintcsak a "kecskét tart a lakásban" szöveg ment. Írtam ide-oda-amoda, elég választékosan és logikusan, így aztán néhány nappal később jött a levél a nyomozótól, hogy "gyanúsítotti idézését kérem, tekintse semmisnek". Hát bazdmeg, semmisnek tekintem az egész ügyet, ugyehogy, mindegy is, hol és kivel van a gyerekem és hogy akivel van, még mit fog rámkenni és a tisztelt hatóság mihez fog még asszisztálni.
Az ügyészségről jött még egy levél, hogy mikor telik le a nyomozás meghosszabított határideje.
Eljött a szent nap és nem történt semmi. Eltelt még harminc nap...na? Semmi.
Ekkor kezdtem a beadványokat írni. A második után a rendőrségi titkár megkérdezte, hogy "ugye tudja, hogy ennek semmi értelme?". Tudom. Tekintsen rá úgy, mint a hobbimra. 
A tizedik A/4-es után jött az ügyészség levele. Lezárták, bűncselekmény nem történt, a lányom apja fellebbezett, elutasították. Azóta megint csend van.
Azaz: nem tájékoztatott sem a gyermekjóléti szolgálat, sem a gyámhivatal, se senki arról, hogy nincs már ügy. Várják viszont, hogy engedelmes ex-jófeleségként rábólintsak a felügyelt láthatásra - aminek szerintük ideális helyszíne a lányom lakhelye. Hogy én két sokkal kisebbel vagyok állandóan, meg egy erőst itthoni munkahellyel, az smafu, igaz-e? Meg az sem sokat számít, hogy nem tudják megindokolni, hogy miért is függesztettek fel - vagyis mi indokolná a felügyelt láthatást?

Arra jutottam, hogy gondolkodjanak még egy kicsit, hogy mi ennek az ügynek a megoldása. Bennem mély, tartós düh lakik, ami  konstruktív együttgondolkodásra szokott sarkallni első körben. Sajnos ez már a sokadik. Mint a lottóötösre, úgy várok fordulatra. Kéne venni egy szelvényt.    

egy állásfoglalás margójára

mármegint levelezek...kedves barátaim, azért a KDNP kapui ettől még nem nyílnak meg előttem
igazi levél, ma délután küldtem.

 

Kedves O.! (H. osztályfőnöke)

Mindenekelőtt hadd köszönjem meg, amit az elmúlt négy év alatt osztályfőnökként Hanna lányomért tett. Remélem, az új elsősök is a szíve csücskei lesznek, bizonyára izgalommal tekint az elkövetkező hónapokra. Addig is kellemes nyaralást, jó pihenést kívánok!

Kérem, hadd osszam meg Önnel, ami ma velem történt. A VI. kerületi Gyámhivatalba idéztek be ügyfélként - ez az első eset öt hónapja, hogy vették a fáradságot és meghallgattak. Ezidáig döntéseiket kizárólag H. édesapjának állításaira alapozták. Ő egy igazi, felelősségteljes édesapa. Sőt, talán édesanya is, bár a biológia tényeit nem tudja megváltoztatni. Egyéb tényeket is csak addig, amíg én nem jelenek meg.

Szóval az iratbetekintés során a  kezembe akadt az Ön írásos véleménye is. Bevallom, az egész hazaúton Törökbálintig azon gondolkodtam, hogy milyen mentségeket találjak Ön felé. Azt írja, kifejezetten Sz. D. kérésére, hogy nem vettem részt kellő alapossággal H. iskolai életében. 

Kérem, idézzük fel együtt, milyen momentumok vezettek idáig. Én megkerestem Önt, és tájékoztattam, hogy válófélben vagyunk, H. elhelyezése még kérdéses - egyébként mindenki rosszul tudja, aki úgy véli, hogy H.-t a bíróság ítélte az édesapjának. A per közös megegyezéssel zárult, melyben én kértem, hogy ha H. annyira ragaszkodik az apjához, lakjon nála, én pedig hétvégenként tartom vele a kapcsolatot.

Az volt az egyetlen kérésem, hogy mindenről, de mindenről kérek szépen külön értesítést, e-mailt, szóbeli tájékoztatást, stb... mert erősen kétséges, hogy H. apukája tájékoztatni akar engem. (= perszehogy nem akar) Egyetlenegyszer sem kaptam ilyen külön tájékoztatást.

Ezek után történt az a kedves eset is, amikor Ön behívott engem fogadóórára. Itt azzal szembesültem, hogy olyan információk terjengenek, mely szerint két kisfiam édesapja bántalmazza H.-t. Emlékszik még a kétségbeesésemre? És arra, hogy épp Önt kértem meg, hogy adja meg az iskolapszichológus elérhetőségét? Hogy el is mentem, csakúgy, mint R. atyához? Egyikük, állítása szerint "nem kompetens", az ügyben, mert H.-val akkor még semmi probléma nem akadt, a másikuk szerint "majd az idő megoldja", mert az ő testvére is elvált, mégis milyen szépen helyrejött minden.

Nálunk nem jött helyre semmi. Egyre válogatottabb megaláztatásokkal találkoztam H. apukája részéről. A mai napig nem tud úgy beszélni velem, hogy ne éreztesse, hogy alkalmatlan vagyok anyának. Hogy egy alacsonyabbrendű valami vagyok, ami az ő családjába semmiképp se illik.

Önnek könnyű azt meglátni, hogy micsoda remek apa ő, áldozatokat hoz a lányáért, küzd érte, próbál mindent megtenni, hogy kislánya minél jobban beilleszkedjen. Ha nem megy, akkor minden bizonnyal az anya a hibás. Igaz, már nem laknak együtt...  

H. tanulmányi előremenetele, higgye el nekem, nem rajtam múlott. Én azt mondtam Önnek, hogy nem fogom terrorizálni a teljes hosszú hétvégéjén a tanulással. Ez messze nem egyenlő azzal, hogy elzárkózom attól, hogy tanuljak vele. Arra lett volna szüksége, hogy a lecke megírása után ellazuljon, hátradőljön, vegyüljön, barátkozzon más gyerekekkel, szaladjon, biciklizzen, önállósodjon. tapasztalja meg, hogy milyen együttjátszani, amikor nemcsak ő hozza a szabályokat. Szüksége lett volna rá, hogy szabadabban ÉLJEN.

(Én nagyon hálás vagyok a szüleimnek, amiért sosem nyaggattak a tanulással, és a legnagyobb szabadságban tölthettem a gyerekkoromat. Hogy majdnem kitűnőre érettségiztem és jó eredménnyel diplomáztam, az valami másnak volt köszönhető.) 

H. üzenőfüzetét csak az ő kezéből láttam nagyritkán, bele nem lapozhattam, alá nem írhattam. Nézze csak meg, bár nem hiszem, hogy pont ezzel lenne kedve foglalkozni. Elmegyek én szívesen bárhová, ha meghívnak. Ha nem, akkor nem erőltetem. De azt leírni, hogy nem érdekel a lányom iskolai élete, az...mi is? A hatóság félrevezetése? Hamis tanúzás? Negatív elfogultság? Szelektív amnézia? Mi ez? Segítsen nekem, nem látom át. Egyiket sem feltételezem Önről.

Ha gondolja, írjon, hívjon, várni fogom. Ha nem, mondom, én nem erőltetek semmit. Ez a levél nem kerül semmilyen hatósághoz, sem harmadik személyhez rajtam keresztül. Azért írtam Önnek, mert nem értem az állásfoglalását.   

Minden egyébért, mint mondtam, hálával gondolok Önre,

tisztelettel,

L. R.

(H. csakazértisanyja)

új családgondozó, némi anyázás

Azért, mert nem referálok, még erőst történnek a dolgok kis házunk táján. Például, csak hogy a legfontosabbakat említsem, rájöttem, hogy tényleg kis helyen lakunk. És sok a holmink. Ezért aztán egész nap pakolok a gyerekek után és általában, de rend asszem sose lesz. Életmódmagazin meg csak kivételesen érzékeny fotós lencséjén keresztül (én azért be tudom magam mutatni, ha akarom, de nem.).
A másik fontos, hogy új családgondozóval gyarapodott a csapat. A régit azért cserélték le, mert Gy. egyszer bement, és kikérte az iratokat (afféle új hobbink lett az iratbetekintés és reagálás rá, már ha engedik, ha meg nem, akkor még jobb, mert lehet levelezni is). Kiadták a kezébe, és az első oldalon valami olyasmit talált, hogy a házunk nem lakható, és nem is komfortos.
Akkor egy kicsit, azt hiszem, kiabált,  de én nem voltam ott. Merthogy attól, hogy valamin nincs lakhatási engedély, pl. mert nyaralónak épült, ahogy a miénk is, attól még bőven lakható. Tetszene csak télen sátrazni egyet a Normafánál mondjuk, de itt, a régi gyümölcsösben is vannak bőven olyanok, mint mi. Lakhatásiengedélytelenek. Hajlékonyak. Itt,a dűlőben SENKINEK sincs lakhatási engedélye. (és sok a  kisgyerekes)
Btw, van vezetékes vizünk és villanyunk, és mind a kettőtől igyekeznénk amúgy somogyvámosiasan megszabadulni. Addig meg használjuk.
A másik, ami meg az én szememet szúrta: "a gyermekek tiszták, bár ruházatuk a kelleténél nagyobb méretű és kissé elhanyagolt." Ez most mi a tököm már megint, kérdeztem az új családgondozót. Mert amivel én mosok, az kb. négyféle cucc, az ötödik elem a Nap maga: mosószóda, mosószappan, ecet, illóolajok. Nem visz ki minden foltot, ellenben a gyerekeim stílusosan és kényelmesen öltözködnek, én meg kellő teret hagyok az ízlésüknek. De nem szoktam sem őket, sem a ruházatukat elhanyagolni. A sajátomat már inkább, de azt nem merte leírni.
Arra jutottam, hogy keményíteni fogok. Mármint inggallért, hogy csinosan lapátoljunk kecske-és lótrágyát.

Az új családgondozó ex-kecskés (tehát tudja, hogy mi a rumli), ellenben sváb (szóval mégse). Seien Sie so tüchtig és mutassa meg nekem, miket továbbítottak a rendőrségnek, jó?

(meséltem már családom sváb ágáról? Megér egy misét!)

Megmutatta. Ott volt üresen az aláírásaink helye.

Hát most aláírtam, minden oldalra, hogyaszongya: Láttam elsőízben 2015.05.19-én, és tartalmát tévesnek, megalapozatlannak és bizonyíthatatlannak tartom. LR

Az új családgondozó egyébként nem fenyegetőzik a gyerekek védelembevételével, hanem vissza akarja terelni a történetet a védőnői szolgálat óvó szárnyai alá. Én nem ismerek még egy olyan intézményesített baszogatást, mint ők, de tekintsük nyugodtan hungarikumnak, hogy felnőtt nők világosítsanak fel másik felnőtt nőket, anélkül, hogy azok megkérnék rá őket, mondjuk a szülés utáni szexuális életükről.   

Jó nekünk a védőnő, ő már megszokta, hogy minden látogatásról be kell mutatnia a leírtakat. Bizalom? Ezek után? Senkiben, soha. (beleértve az új családgondozót is).

Hogy el ne felejtsem, miről akarok írni a következőkben: "nézd magad kívülről".
Most megyek, legeltetés jön.
Ja, és ma elmeséltük a fenti sztorit a jegyzőnek, aki volt olyan nett, hogy azonnal fogadott bennünket.

családlátogatás

Kényszeresen zárva tartom az ajtókat a rendőrök éjszakai látogatása óta. Ma a védőnő hívott, legutóbb március legelején volt nálunk. Mert veszélyeztetve vannak a gyerekeim. Azóta sem derült ki, hogy ki és mivel veszélyeztet, ellenben meg akart ma jelenni nálunk, de izibe. Eddig nem.

Amikor felvettem a telefont, épp horgoltam a réten nagy békességgel - ezt szoktam csinálni, vagy olvasok okosakat, könyvből, vagy csak úgy megyek, de azt nem szokták szeretni a kecsók, mert túl gyors vagyok. Szóval horgoltam nyugodtan, mikor csörög, hogy otthon vagyok-e, mert jönne. Mondtam, hogy a régi gyümölcsösben kószálok (hát értette? nem.) a kecskékkel (OK, talán leesett...), a fiúk meg Érden játszótereznek. Fél délre otthon vagyok, de mit szeretne pontosan? Hát meglátogatni, hogy hogy vannak a fiúk. Jól, mondom, majd megyünk a jövő héten státuszvizsgálatra. De nem, annak majd megbeszéljük az időpontját, ha kijön. Mit kell azon megbeszélni, ha ott a naptár az íróasztalán, beírja, beírom, elmegyünk, tiszta sor. Hát ő mégis jönne. Rendben mondom, csak szerettem volna tudni, hogy mi az oka (persze tudom, a rendőrség nyomoz). Nem, az istennek se mondja meg, csak látom magam előtt, ahogy épp felhúzza magát.

 

Megjelenik pontosan. Nem tudja eldönteni, hogy most tegez-e vagy magáz. Megkérdezte már és jóváhagytam, de az ügy a magázódást jobban kívánja amúgy stilárisan, hát legyen. Hogy vannak? Szarul, köszönöm kérdését. Február 29 óta nem lápttam a lányomat. Jaj, hát megérti, de ő erről nem tud semmit.

Legalább ne hazudjon ekkorát és mondja, amire kíváncsi.

Bármilyen hatósággal is állunk szemben, majdnem mindig Gy. a konokabb, kérlelhetetlenebb, én próbálok simítani, enyhíteni, kompromisszumkész lenni. Ma nem, ma fordítva van. És ideges vagyok, hogy miért simít, miért udvarias. És sajnálom közben a védőnőt, mert a szépirodalom kimaradt az életéből és helyesen írni sem tud, és alapvetően az egész ügyben nem mer állást foglalni. Pedig gyanítom, hogy meghatározná a pályáját. 

 

Néhány mondat után kiderül azért, hogy a rendőrség utasítására jött, mert még mindig folyik a nyomozás kiskorú(ak?) veszélyeztetésének bűntettének (igen, ezt így, pedig hülyén hangzik) megalapozott gyanúja miatt. Újfent nem derül ki, ki a gyanúsított és mivel gyanúsítják. Vagyis de, a kályhánk még mindig nincs körülbástyázva gyermekek által magukra borítható paravánnal. Botrány. Kiegyezünk abban, hogy ez szerintünk hülyeség és semmi köze az ügyhöz, azonkívül beszerzünk egy ilyet a fűtési szezonra, mert így május közeledtével eléggé tökmindegy, hogy ott van-e vagy nincs.

 

Kéthetente jönne, mert megnézi, hogy jól vannak-e a fiúk. Az elmúlt két hónapban ez annyira nem volt fontos. Szóval kéthetente jönne, mert benyal a rendőröknek. Jó.

Ki szeretne kéthetente bejelentés nélkül nemhatóságiámdetanácsadó védőnőt a  lakásába bele? Akinek eddig, szegény fejének, semmi baja nem volt velünk? És helyettesít? És túlórázik? És higgyük el, nem kritizálni akarja a lakhatási körülményeinket, hiszem "látja, hogy igyekszünk". Hát szerintem a búsba menjen mind, aki. Aki feljelent egy döglődő kiskecske miatt. Aki ellenem hangolja  a lányomat. Aki kijön, mert hívják, és leszólja a tanyánkat, amiben soksokévnyi munkánk van. Aki újfent kijön, hivatalból, és megállapítja, hogy veszélyes a lépcsők és nem komfortos a vízzel, villannyal, angol wc-vel felszerelt lakásunk. Mindenki oda menjen, aki hivatalból kikapcsolja az igazságérzetét. 

poszttraumásemlékbetörés

az egy szar ügy. Meg vagyok róla győződve, hogy egy nagyon banális és enyhe esetről van szó esetemben. Amennyire banális és egyszerű az az eset, hogy a másik szülő elveszi egyiktől a gyerekét, aztán addig beszél neki, hogy az egyiket, aki jellemzően addig az idő nagy részében vele volt, és ellátta és szerette, látni sem akarja, de minimum a másikat preferálja.
A rendőrrel kapcsolatban jött ki, azzal a rendőrrel, aki ugyanúgy, ugyanolyan kioktatóan, megalázó hangnemben beszélt velem, mint a lányom apja szokott. Aki miatt a "volt férjem" kifejezés nem jön a billentyűzetemre. A számra sem, a gyomromba sajnos igen, az belefájdul, ha rágondolok, meg összevissza elkezdek hasmenni.
A hányados kérdezett valamit a vizsgálat során (meggyőződésem egyébként, hogy az ő ötlete volt a "kiskorú veszélyeztetése" kategória), és olyan volt már a kérdés is, hogy mindenki felszisszent és én megpróbáltam Nagyon Higgadt Választ adni, és egyszercsak elpattant és üvölteni kezdtem vele, mire ő megkérdezte Nagyon Higgadtan és Gonoszul, hogy "miért kiabál? Én sem kiabálok Önnel." És tovább folytatta az alázást, szcientológus nyugalommal, egészen addig, amíg Gy. ki nem küldte nagyon nyomatékosan.

miután kiment, a másik, a szobában vesztegelő rendőrhöz fordult, aki szintén kiakadt az említett rendőrhányados-féle kérdésfeltevéstől.
"Hallja, ne engedje, hogy ez a barom legközelebb magukkal jöjjön!"
"Ő a felettesünk."

ó bassza meg, sírok.

("ne haragudjon, hogy ide kellett jönniük", mondom annak, akinek felettese van, "én nagyonnagyon szarul érzem magam, amiért ezt a kiskecskét itt helyeztem el, egy pokrócon, mert amúgy megfagyna, de vettem a bátorságot, hogy a saját portámon, a saját állataim sorsa felől döntsek.")     

"higgye el, nekünk itt az a célunk, hogy lehetőleg minden gyerek a saját családjában nőjön fel..." - mondja az egyébként szimpatikus családgondozó. Állatgondozó. Az meg én vagyok.

Nekem az a bajom, hogy ez (ti.  a gyerekek családon belüli vagy kívüli elhelyezése) velem kapcsolatban egyáltalán felmerült bennük. Egyébként elhiszem. Csak nem tudom, miért gondolják, hogy ennek a két kisfiúnak, akik életük egyetlen percét sem töltötték a családunkon kívül (és ez egészen konkrétan értendő), és akik stabilan kötődnek és akikhez stabilan kötődünk, miért lenne jobb máshol.
Mivel a családgondozó ült az A/4-es fölött és gondolkozott, hogy mit írjon, mit kellene tenni velünk kapcsolatban, ha már kiskorú veszélyeztetése miatt intézkedik a rendőrség, felsoroltam egy párat.
 - derítse ki, hogy mi a menete a használatbavételi kérvényezésnek már fennálló épület esetén, mert a  rendőrök fenyegettek, hogy az egész funér-tákolmányt lebontatják (egyébként téglából van, mindenütt. Az előteret beburkoltuk, a szigetelő gyapotot fedi a...ja nem is funér, hanem osb lap. Nem baj, nem kell tudni - de akkor kell tudni kérdezni.)
 - ha egy mód van rá, szerezzen segítséget, hogy a lelakott kanapénkat ki tudjam tenni a lakásból
 - gondolja át, hogyan lehet egy lakást két kicsi gyerek mellett kifesteni, úgy, hogy mind a kettő otthon van és az egyik még szopik
 - szerezzen segítséget a fürdőszoba befejezéséhez, mert nem fér bele sem az időbe, se a pénzügyeinkbe (betonozás kellene a fürdőkád mellett, meg a kád oldalát ytongtéglákkal felfalazni. Még két polc és egy kicsi kézmosó, hogy a kicsiket ne kelljen a kád fölé lógatva kézmosatni. Funkcionálisan tehát minden OK, finomítás kellene.)
 - ha esetleg egyedül maradok, mert  Gy.-nek a töke tele lesz a volt férjem ármánykodásából és vádaskodásából, akkor az állatok mellé is, mert egyedül bírhatatlan
 - a lépcsőnket meg gyerekbiztossá tesszük, dacára annak, hogy ezek az én okos, szép kölykeim sosem esnek le róla, és nem is mennek fel rá csak úgy, egyedül.

Mi is volt még, ami veszélyezteti az én kicsi pockaimat? A rendetlenség az udvaron? OK, holnap hozok fotót, hogy hogy élünk mi. 

nincs itt semmi látnivaló

mást is szoktak basztatni.

Gy. szerint milyen klassz lenne, ha más nyelven, más országban írnám.
Meglehet, keresem.
ott, ahol nem pofáznak bele a legbensőbb magánügyeidbe, úgyismint lakhatás, életvitel, életritmus, életfilozófia, gyerekek, párkapcsolat, szülés-születés, meghalás. Nagyon extra lenne, mi?
Nekem, vagyis egyelőre még nekünk, nagyonnagyon belepofáznak. Kéretlenül állít be mindenki, kéretlenül véleményez, minősít, állít hülyeségeket, egészen primér ostobaságokat is.

Kik, mit?

Egészen pontosan az történt, hogy a legnagyobbik gyerekem apja rámhívta a rendőrséget, hogy egy háromkilós, az ügy történtekor még csak két és fél kilós kiskecske bent aluszik a szobában, és nem hagyja aludni az ő édeskicsi szemefénye lányát. A probléma megoldására öt rendőr sem találtatott alkalmasnak, mi pedig egészen egyszerűen oldottuk meg a helyzetet: H., a lányom följött az emeletre aludni. Több, mint két órán keresztül voltak nálunk, az éjszaka kellős közepén, halálra rémítve a kisfiaimat. Az nem veszélyeztetés?

Én ellenben stigmatizálva vagyok mint hanyaganya. Három, azaz 3 kiskorú veszélyeztetése miatt indult el a gépezet.
mondjam konkrétan? Három kiskorút veszéleyztetek én, aki az anyjuk vagyok. Szerintük.  
Otthonszülő önfenntartó újzöld énemnek meg sem kottyanna ez az ügy, de annak, aki rendszeresen fizet adót, nem lépi át a sebességkorlátokat és általában véve inkább szeretne valami barátságos éghajlatú svédországot maga köré, mint ezt a szeretem-nemszeretem komám-nemkomám  balkánt, nem esik jól. Sőt, rosszul vagyok tőle. Egészen pontosan attól a tudattól, hogy akáhová megyek és akármit teszek, és akármit tesznek a gyerekeim, a felügyelő szerv, mert ebben az országban a felnőtt embereket felügyelni kell, meg tanácsot adni (tanácsot kérni hagyni? Nem, nem.), rögtön előszedi az aktából a megfelelő helyről, hogy ez a nő már egyszer veszélyeztette a gyerekeit. Február 28-a óta görcsöl és megy  hasam, enni sem tudok rendesen (én, a jól főző, jó étvágyú). Minden második gondolatom akörül forog, hogy elveszik a gyerekeimet és /vagy anyaotthonba rezerválnak, miközben itt vagyok otthon a kertben és itt van a munkahelyem is.

Hogy még érthetőbb legyen: van egy tök jól, azaz a hagyományostól homlokegyenest eltérően működő család, ahol gyerekek-apa-anya együtt tölti az ideje nagy részét, nem azért mert henye milliomosok, hanem mert itthon van a munkahelyük. Mert úgy alakítottak mindent, hogy ne kényszerüljenek vállalhatatlan kompromisszumokba. Ahol a munkamegosztás kizárólag annak mentén dől el, ki mit szeret csinálni és fizikailag mit bír. Ahol sértődés nélkül lehet bírálni a másikat, ahol azért vannak együtt az emberek, mert szeretik egymást.

 Ide jön minden második hétvégén a kislányom, a 10 és fél éves,akinek az apukája merőben másképp gondolta, mint én. Szép, rövid válóper lett a házasságunkból, mert nem voltak közös vagyontárgyaink, illetve ami volt, azt otthagytam.
Lett még egy szép, hosszú gyermekelhelyezési per, amit én indítottam, mert az apuka magánál tartotta a kislányát, illetve megvádolta Gy.-t, hogy bántalmazza. (persze nem, sosem voltak még kettesben, meg nálunk nem szokás bántalmazni.)
Az lett a vége, hogy...